Egyedi ajándékötletek tárháza

Mia Design

Mutasd meg a rajzod, és megmondom ki vagy!

avagy, minden vonalban ott van a személyiséged.

2017. március 02. - Mia Design

1480344.jpg

Mindannyian voltunk már olyan helyzetben, hogy várnunk kellett: egy találkozóra, egy hívásra, orvosra, rokonra, barátra, és várakozás közben elunva magunkat rajzolgatni kezdtünk. Vagy egy hosszú telefonálás közben ragadott el minket a hév a firkálásra, vagy egy unalmassá vált egyetemi előadás alatt.

Én a középiskolai évek alatt kezdtem el rajzolni a történelem órák alatt, mivel -és azóta is köszönöm Tanár nőnek- a dupla történelem órák egyikén csak elbeszélgetés volt az adott témáról, a következő órán pedig a korábban megbeszélt anyag lejegyzetelése. Egyszerűen imádtam ezt az elosztást, hogy már csak olyasvalamit kellett lejegyzetelnem, amiről korábban már részletesen beszéltünk, így elevenen belevésődött az emlékezetembe nemcsak a jegyzetelés során, de még bőven előtte az első óra alatt.
Nálam így kezdődött a rajzolás, már akkor is a virágminták nyűgöztek le, ma is őrzöm a középiskolai történelem füzeteimet, amik fele ilyen mintákkal van feldíszítve. Számomra ezek a minták alakultak át később mandala rajzokká, és kerültek rá végül egyedi ékszereimre és ékszerdobozaimra.

A rajz azonban nagyon sokat elárul az ember személyiségéről, és hangulatáról, de még a másokkal való viszonyáról is. Kíváncsi vagy, hogy rólad mit árul el?

hand_1.jpg
Kész vagy?
Akkor lássuk mit árul el rólad a rajz!

 


1. A rajz elhelyezkedése:


Ha a lap közepére rajzoltál: A rajz a lap közepére való elhelyezése kiegyensúlyozottságra vall, önmagad értékének helyes érzékeléséről, az egyenlőség érzéséről a többi emberrel szemben.
Ha a lap bal oldalára rajzoltál: Nem vagy 100%-osan a jelenben, egy részed kiemelten foglalkozik a múlt történéseivel, örömeivel és fájdalmaival.
Ha a jobb oldalra rajzoltál: A figyelmed hajlamos elcsapongani a jelen történéseiről, és a bizonytalan jövő felé fordul, azt fürkészi.
Ha a lap tetejére rajzoltál: Te nem vagy egy földhözragadt típus, keresed és élvezetedet leled a szellemi kivívásokban, szeretsz elmélyülni az élet nagy kérdésein.
Ha a lap aljára rajzoltál: Nagyon erősen ragaszkodsz a biztonsághoz, a mindennapok által nyújtott stabilitáshoz. Nem szereted a váratlan dolgokat, megfontolt személyiség vagy.


2. A rajz mérete:


Ha a rajzlap méretéhez képest arányos rajzot hoztál létre: Nincs semmi probléma az önértékeléseddel, kiegyensúlyozott személyiséggel rendelkezel, kellően magabiztos vagy a mindennapokban bármi is érjen.
Ha a rajzlap méretéhez képest kicsi rajzot hoztál létre: A kis rajzok sokszor kapcsolódnak össze a kishitűséggel, önértékelési hibákkal, önbizalomhiánnyal. Ne feledd: mindannyian egyenlőek vagyunk, mindannyian más erősségekkel és gyengeségekkel bírunk!
Ha a rajzlap méretéhez képest nagy rajzot hoztál létre: Rengeteg önbizalommal rendelkezel, talán túlzottan sokkal is, a legtöbbször talán sokkal többre is tartod magad és munkádat, mint a körülötted lévő emberekét. Vigyázz, a túl nagy egó birtokában lemaradsz önmagad objektív értékeléséről!


3. A rajz vonalai:


Gömbölyded, hullámos, íves vonalak: Ha a vonalaid gömbölydedek, akkor te egy gyengéd, megértő személyiség, vagy, és nagyfokú beleérző képességgel bírsz. Alkalmazkodó típus vagy, aki fontosnak tartod a környezetben lévőket, és kedvesen is bánsz velük.
Merev, négyzetes, szögletes vonalak: Nagyon határozottan mondod el mindenről a véleményedet, nehezen lehet befolyásolni, és meggyőzni mások igazáról. Sokszor már az önfejűségig ragaszkodsz az igazadhoz, erőteljes, és makacs ember vagy.


4. Rajz, vagy rajzok?


Ha egyetlen dolgot rajzoltál le: Kissé magányosnak érzed magad, elszigeteltnek a többi embertől. Ez jelentheti egy számodra fontos személlyel kapcsolatos egyet nem értésedet, vagy egy élethelyzetben kialakult tanácstalanságodat is, de utalhat a benned meglévő távolságtartó személyiségre is.
Ha több dolgot rajzoltál le: Igazi társasági ember, vagy aki akkor érzed jól magad igazán, ha van kivel megosztanod az idődet és a gondolataidat. Másokkal remekül kijössz, és kellő önbizalommal rendelkezel, hogy meghallgasd mások véleményét és kitarts a magadé mellett, ha szükséges.


5. A rajz kidolgozottsága:


Ha a rajz funkcionálisnak tekinthető: A lehető legkevesebb vonallal hoztad létre a rajzodat, éppen annyiból amennyiből felismerhető a rajta ábrázolt dolog? Akkor te egy határozott, logikus, és lényegre törő személyiség vagy.
Ha a rajz rengeteg részletet tartalmaz: Ha a rajzod sok vonalból áll, részletes, kacskaringós mintákkal díszített, akkor te egy nagyon kreatív, és intuitív személyiség vagy, aprólékos, aki szeret elmélyülni a részletekben.



Fontos megjegyezni

A rajz mindig az aktuális időszak lelki tükörképét adja vissza, én magam is teljesen más elemekkel dolgozom, ha nyugodt és boldog időszakot élek meg, és teljesen másokat, ha éppen egy stresszesebb időszakban fog el az alkotás.

20161002_172723.jpgMandala rajz: csúcsos, éles vonalakkal tarkított rajz.


A fent szereplő mandala rajz egy stresszesebb korszak alkotása, amely belsejében éles csúcsokkal tűzdelt minták szerepelnek, és amelyeket igyekeztem a belső harmóniára törekvő gömbölyded formákkal egyensúlyba hozni.

A lent látható mandala minta egy kiegyensúlyozottabb korszakból való, ahol a gömbölyded lágy formák uralják a teret, és bár van pár csúcsos díszítőelem, azok oldalai lágyan íveltek. Ezt a mandala rajzot jobban is szeretem, ezért is kerül fel egy ékszerdobozomra.

2.jpgMandala egy ékszerdobozon: egy gömbölyded vonalakkal zsúfolt rajz. (Kattints a képre!)

 

Érdekel hogyan kombinálható a mandala rajzolás az ékszerkészítéssel/ékszerdoboz készítéssel? Kövess a facebookon és meglátod!

A bejegyzés trackback címe:

https://mia-design.blog.hu/api/trackback/id/tr7812308107

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rajzok a diliházból (törölt) · http://rajzokadilihazbol.blog.hu 2017.03.03. 20:39:00

Az enyémek vajon miről árulkodnak?
Ha nem lenne érthető: kételkedem benne, hogy a posztnak köze lenne a valósághoz. Maximum annyira, mint akupunktúrának a neki tulajdonított gyógyuláshoz.

Mia Design 2017.03.03. 20:50:52

@Rajzok a diliházból: Köszönöm, hogy írtál kommentet! Örülök, hogy habár nem értesz velem egyet mégis végigolvastad a bejegyzést, és még kommentelted is! A kétkedésedre válaszolva: képzeld egyszer azt mondták a földre, hogy lapos, és mégis, a tudomány bebizonyította tényekkel megtámasztva, hogy tévednek!
Létezik a rajzelemzés, sőt a kézírás elemzésének a tudománya a grafológia is. Sok munkáltató grafológusokkal vizsgáltatja meg a kézzel írt önéletrajokat, és csak ezután hívják be az állásinterjúra az állásra jelentkezőket. Külön szakemberek foglalkoznak a rajz és kézírás elemzésen túl pl. a nonverbális kommunikációval is.
Sajnálom ha ezek a témák téged nem kötnek le, és nem hiszel bennük, bár rengeteg szakirodalom foglalkozik velük, valódi képzett szakemberek tollából írva. Sokan mondják azt is, hogy globális felmelegedés márpedig nincs, de az olvadó jégsapkák, az emiatt éhező jegesmedvék, és az ezen hatásokat kutató szakembereknek más a véleményük a témáról.
Egyébiránt érdekesek a rajzaid, és furának tartom pont tőled ezt a kommentet, amikor nyilván azért teszed közzé a rajzaid, hogy reakciót válts ki velük másokból, és átadj velük valamit a nézelődőnek abból aki vagy, és abból amit érzel rajzolás közben.
süti beállítások módosítása